Back to top

Megemlékezések 2014. március 15-én Szeben megyében

Megemlékezések 2014. március 15-én Szeben megyében

RMDSZ Szeben Megyei Szervezete: 

Szeben megye különböző településein emlékeztek meg az 1848-`49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről. 2014. március 15-én, az elmúlt 8 évhez híven, Szelindeken megkoszorúzták Petőfi Sándor és Bem József emléktábláit.

Az eseményen részt vett Ioan Șurean, Szelindek polgármestere, aki azzal a kéréssel fordult a jelenlevőkhöz, hogy az elkövetkezendőkben is jelen kíván lenni a magyar vonatkozású rendezvényeken. Fontosnak tartotta az effajta megemlékezések megszervezését, elmondása szerint gazdagabb a közösség, ha a sokszínűség ékesíti a kis települést. Ezt követően dr. Balázs Béla, a Szeben megyei RMDSZ elnöke, röviden ismertette a két emléktábla elhelyezésének törtenetét "nyolc évvel ezelőtt a magyar és a lengyel nagykövetségekkel közösen helyeztük el a két `48-as hős emlékét őrző emléktáblát". Az eseményen részt vettek a Nagyszebeni Magyar Polgári Művelődési Egyesület, a Nagyszeben-i RMDSZ, a Szeben megyei RMDSZ, a Medgyes-i RMDSZ és a Medgyesi MADISZ képviselői.

 

 

 

Ezt követően Kiskapuson emlékezett meg a helyi magyar közösség, a Római Katolikus templomban, ökuménikus istentisztelet keretében a forradalom és a szabaságharc eseményeiről, majd a kiskapusi Petőfi Parkban koszorúzásra került sor. Az egybegyűlteket Bodor László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkár-helyettese köszöntötte.

 

 

 

 

Eközben az erzsébetvárosi örménykatolikus temetőben köszörúzták Somogyomi Dombi József, Erzsébetváros volt főkapitánya sírját. A kis helyi közösség apraja-nagyja figyelemmel kisérte a Babota Tibor, medgyesi plébános köszöntő beszédét, és Miklósi Csaba, helyi református lelkész szavalatát.

 

 

 

 

Délután Medgyesen került sor a történelmi esemény megemlékezésére, a medgyesi Szeplőtelen Fogantatás Római Katolikus plébánia templomban. Az esemény zászlófelvonulással kezdődött a zsúfolásig megtelt templomban, Ft. Babota Tibor köszöntötte az egybegyűlteket, ugyanakkor az eseményekhez híven Székely Zoltán református lelkész és Márkos Hunor Elemér unitárius lelkész szólt a gyülekezethez. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szeben megyei szervezete nevében dr. Balázs Béla számolt be az esemény fontosságáról, valamint Bodor László főtitkár-helyettes tolmácsolta a RMDSZ üzenetét a jelenlevőknek. Az ünnepi műsort a medgyesi magyar diákok "Eleven emlékek" című előadása ékesített, melyet Seicean Ildikó történelem szakos tanár és Csiki Attila magyar nyelv és irodalom szakos tanár állított össze. Az est fénypontja a Báthory István Általános Iskola diákjainak a kórusa volt, ezt követően a medgyesi Magyar Vegyeskórus, a medgyesi magyar történelmi egyházak kórusaival közösen néhány Kossuth-nótát adott elő.

Szeben megyében megemlékezésekre került sor még Nagyszebenben, Vízaknán és Erzsébetvároson is.