Back to top

Bemutatjuk tanácsosainkat – Csifó Levente

A városról: 

 

Most induló sorozatunkban szeretnénk bemutatni Önöknek azokat a politikusokat, akik nap, mint nap a Szeben megyei közigazgatásban képviselik érdekeinket. Elsőként a két Medgyesi tanácsosunk egyikének, Csifó Leventének a munkáját igyekszünk röviden ismertetni.

2012. óta dolgozom az RMDSZ keretén belül, míg az EMKE elnökségi pozícióját 2015. nyarán fogadtam el. Ennek a szervezetnek elsődleges célja az erdélyi magyarság összefogása. A medgyesi magyar ház üzemeltetőjeként több helyi, a közösségünkért dolgozó alapítványnak ad otthont. Ilyen például a Gyöngyvirág Néptánccsoport, illetve a Pro Schola Mediensis is. Ebben a pozíciómban Fazekas Attila alelnök támogat. Közösen szervezőként évről-évre részt veszünk a Vándorcsizma Néptáncfesztiválon, a március 15-i megemlékezéseken, illetve a Szeben Megyei Magyar Napokon.

Ezen felül 2016. júliusától Orosz Csabával együtt tanácsosként is dolgozom. Medgyesen ketten képviseljük a magyar közösséget a városi tanácsban. Ahhoz, hogy közösségünk érdekei érvényesüljenek és nem csak a város, de egész Szeben megye magyar lakosságának a kulturális és általánosságban vett lehetőségei biztosítva legyenek, elengedhetetlen a Városháza támogatása és hozzájárulása. Tanácsosi munkánk során ennek az együttműködésnek a megerősítését tartom a legfontosabb célunknak. A gyakorlatban ennek eredménye például, hogy a medgyesi hivatal minden alkalommal besegít nekünk a korábban említett Vándorcsizma megszervezéséhez illetvea magyar egyházaknak is évről-évre nyújt elengedhetetlen anyagi támogatást.

A tanács jóváhagyása és segítsége szintén elengedhetetlen volt a Báthory István új tornatermének megvalósulásához, valamint a kisbuszok folyamatos ingáztatásához. Ez utóbbi során összesen három járművel hozzuk be reggelente és visszük haza délutánonként a vidéken élő diákokat. Két autóbuszt a Pro Schola alapítványon keresztül, míg egyet a városi tanács által sikerült biztosítanunk.

A magyarságot közvetetten érintve az utóbbi időben támogattuk egy mostanra meg is valósult új busz útvonalat az Automecanica negyedben. Ennek során új buszmegállókat létesítettek, amellyel a városban élő gyerekek számára mind az 1-es iskolát, mind a Báthory István Általános Iskolát elérhetővé tették.

A jövőben legfontosabb célomnak részben a már elért lehetőségek fenntartását tartom, kiemelve a Hosszabbított Programot. Emellett különösképpen fontosnak tartom az úthálózat, valamint a középületek felújításának folytatását. Újabban igyekszünk továbbá a villamos energiát használó trolibusz hálózatunkat is kiterjeszteni, így a Vitrometán negyedben egészen a város végéig kiépíteni azt, egészen a város nagyszebeni kijáratáig. Ez egy igen nagyszabású terv, melynek megvalósulásához uniós forrásokra is szükségünk lesz, azonban e tekintetben jelenleg bizakodó vagyok.

 

Palea Kinga