Back to top

Interjú Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel

Interjú Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel

Medgyesi RMDSZ Szervezet: 

Közeleg az európai parlamenti választás kevesebb, mint két hónappal a sorsdöntő esemény előtt az RMDSZ képviselője, Winkler Gyula Medgyesre látogatott. Ennek apropóján kíváncsiak voltunk a képviselő úr véleményére a sokunkat jelenleg leginkább foglalkoztató kérdésekről, ő pedig készséggel állt rendelkezésünkre.

Tisztelt Képviselő Úr! Ön, hogyan látja a közelgő választást, és miért tartja fontosnak az azon való jó szereplést?

Idén az európai parlamenti választás nemzeti ügy. Nemzeti ügy azért, mert egy sikeres szereplés lehetővé teszi a kárpát-medencei magyar együttműködésnek az erősítését. Lehetővé teszi azt, hogy a nemzetrészek együtt dolgozzanak az Európai Parlamentben. Amikor pedig nemzetrészekről beszélek, akkor azt is szem előtt kell tartani, hogy minden egyes itt leadott szavazat az RMDSZ-re tulajdonképpen a Vajdasági és a Kárpátaljai testvéreinket is segíti. Azokat, akik még nincsenek az Európai Unión belül, de úgyszintén a magyar nemzetnek a részei.

Ugyanakkor egy nagyon fontos gazdasági ügy is a közelgő választás, hiszen az fog eldőlni, azok lesznek-e többségben, akik a fejlesztések folytatását-, és azt a közös agrárpolitikát támogatják, amelynek az eredményei itt, Medgyesen és Szeben megyében is meghatározóak, illetve azt a regionális fejlesztési politikát támogatják-e, melynek eredményei helyi szinten itt is meglátszanak a városok fejlődésében, az infrastruktúra kiépülésében és olyan projektekben, melyeket az Európai Unió finanszírozott az elmúlt 11 esztendőben.

Az unió 2021 utáni költségvetése is az idei év végén fog eldőlni, tehát azok fogják megalkotni, akiket most választunk meg. Ezek miatt én azt gondolom, még nem voltak soha ilyen fontosak az európai parlamenti választások, mert sorsdöntő kérdésekben fognak dönteni azok, akiket május 26.-án választunk meg.

Melyek azok az eredmények, amelyekre a legbüszkébb az elmúlt évekből?

Én úgy vélem, hogy sok nagyon fontos gazdasági döntéshez tudtam hozzájárulni a kollégáimmal együtt. Egy ember nyilván semmit sem tud elérni a parlamentben, de, ha együtt lépünk fel mi, magyar képviselők és a középkelet európai képviselők, akkor nagy dolgokat tudunk elérni.

Nagyon fontos volt a közös agrárpolitikának a 2014-es módosítása, amely a mi gazdáink javára döntötte el a támogatáspolitikát az elmúlt esztendőkben, ezt kell folytatnunk a jövőben is. Szintén meghatározó erővel bírt a regionálispolitika. Olyan technikai döntések, mint, hogy a 2007-2013-as költségvetés tekintetében az úgynevezett N+2-es szabályt N+3-asra módosítottuk, vagyis nem csak plusz két esztendő állt a költségvetés végrehajtására, hanem három. Ez az egy eredmény önmagában több milliárd eurót jelentett Erdély számára.

Voltak nyilván olyan eredmények is, amelyeket itthon értünk el és amelyek az RMDSZ politizálását erősítik. Nekünk ugyanúgy kell dolgoznunk itthon Erdélyben, Kolozsváron, Medgyesen, Bukarestben, a Romániai Parlamentben és Brüsszelben az Európai Parlamentben.

Sikerült megépítenünk az alapjait a kisebbségvédelmi törvénynek az Európai Unióban, hiszen a FUEN (Európai Nemzetiségek Föderális Uniója) polgári kezdeményezése által több, mint 1,3 millió aláírást gyűjtöttünk. Ezzel előkészítettük a jövendőbeli törvényt és megalapoztuk annak identitáshoz kötődő kérdéseit, anyanyelvhasználati pontjait, az őshonos kisebbségek oktatáshoz való jogát, a saját kultúrához való jogot, illetve mindazon elemeket, amelyekre reméljük, hogy fel tudjuk építeni az Európai Unió szintű kisebbségvédelmi szabályozást.

 

Mi lehet a cél az RMDSZ számára Európában az elkövetkezendő években?

Az elsődleges célunk az eddig elért eredmények konszolidálásához kapcsolódnak. Konkrétan gazdasági szempontból sorsdöntő lesz az év végi költségvetés elkészítése. El kell érnünk, hogy tovább folytatódjanak a fejlesztések, hogy a regionális fejlesztési politika ne csökkentse a forrásokat és, hogy a közös agrárpolitikában maradjon meg úgy a terület alapú támogatások rendszere, mint eddig a vidékfejlesztési programoknak a finanszírozása. Ha szabad így, kicsit durván fogalmaznom és leegyszerűsítenem, a pénz az egyik lényeges terület. A jövedelemforrások, a fejlesztések és a fejlesztési programoknak a folytatása.

A másik terület, amin eredményt szeretnénk elérni a következő években, az az európai kisebbségvédelmi törvénynek a kiépítése. Annak a rendszernek a megalkotása, ami az őshonos nemzeti kisebbségeket a saját szülőföldjükön támogatja a megmaradásukban és támogatja, nem csak deklaratív módon az Európai Unió sokszínűségét hangsúlyozva, hanem a gyakorlatban is olyan rendelkezésekkel, amelyek megoldanák itthon például a szimbólumhasználat kérdését. Szeretnénk, ha vége lenne ennek a huzavonának és lennének világos európai szabályok, világos európai normák, amelyeket legyen itthon is kötelező betartani.

Szeretne-e valamit üzenni a Szeben megyében élő magyarságnak?

Igen. Én egy szórványközösségből jövök. Vajdahunyadban születtem és ott élek ma is a családommal. Ennél fogva át tudom érezni a helyzetüket és egyformán élek a medgyesi, vagy Szeben megyei magyar közösséggel. Szórványban élünk, kevesen vagyunk, ezért a mi gondjaink úgy oldhatók meg, hogy külső támogatást igénylünk. Olyan támogatást, mint például a Petőfi program, így például, hogy most épp Önnek válaszolok a kérdéseire. Olyan támogatást továbbá, amit saját magunknak meg tudunk adni, gondolok itt a székely-szórvány együttműködésre és egyáltalán mindarra a támogatásrendszerre, amely a nemzetet egységesen értékeli és rájön arra, hogy Erdélyben élő magyarság, mind a tömbben élő, mind a kisebbségben élőket egyformán kell, hogy kezelje. Hiszen összetartozunk és magyar jövő Erdélyben akkor lesz, ha a szórványszigeteknek is a magyar jövőjét konok építkezéssel, kitartó munkával, fel nem adva egyetlenegy bástyánkat sem képesek leszünk megtartani. Ehhez szolgálnak alapot olyan programok, mint a Hosszabbított Program Medgyesen, amit ki szeretnénk terjeszteni egész Erdélyre, valamint a támogatások rendszere, a magyarországi programok rendszere, melyek a Nemzetpolitikai Államtitkárságon keresztül elérhető, de az is, hogy egységesen kell fellépjünk számunkra Erdélyben, itthon. Az egység egy követelmény és nem pedig egy választható opció. Ha összefogás van és ha összetartunk, akkor minden bizonnyal sikeresen fogjuk venni a közelgő próbát is a választáson és sikeresek leszünk a jövőépítés óriási és hosszantartó próbájában is.

Köszönöm szépen a képviselő úrnak, hogy rendelkezésünkre állt! Az egy napos európai parlamenti választásokra Romániában május 26.-án kerül sor.

Töttösi Gergő