Back to top

HOPSZ 2020-ban is

HOPSZ 2020-ban is

Medgyesi MADISZ: 

Szeptemberben beindult a rég beígért délutáni oktatás a szórványban. A magyar szülők számára egy igen fontos lépés ez, mivel azok a családok, melyekben vegyes házasságban élnek a gyerekek, csak az egyik fél képes segíteni a házi feladatokban, tanulásban. Mostantól mindez már nem jelenthet gondot, mert, ha a gyerek részt vesz a programban, a szülők nyugodtak lehetnek, hogy a felügyelők segítséget nyújtanak a tanulásban. A délutáni oktatás szeptembertől nyolc erdélyi szórvány megyében, illetve Bukarestben, összesen 20 településen indult el.

Ősztől kezdetét vette egy újabb fejezet a medgyesi Hosszabbított Program keretében. Az immár 3 éve működő délutáni oktatás nagy segítséget nyújt minden résztvevője számára. A Hosszabbított Program keretén belül öt felügyelő dolgozik, közülük három az Iskola Alapítvány munkatársa, kettő pedig a Medgyesi MADISZ önkéntese. A programban résztvevő gyerekek 0-IV osztályosok, akik a tanítás behelyezése után, délután 16 óráig az iskolában maradnak, ebédelnek és különböző közösségi és személyiségfejlesztő játékokba vonják a gyerekeket. A kisiskolások számára az elvárásokkal párhuzamosan szeretnénk egy olyan non formális tanulási környezetet teremteni a délutáni időszakban, amelyet ők elsősorban élményként élhetnek meg, de eközben számos készségükön, képességükön javíthatnak.

A házi feladatok megoldása mellett ügyességi játékokkal, kvízzel, logikai feladatokkal, társasjátékokkal készülünk alkalomról alkalomra. Kézműves foglalkozással, vetélkedőkkel, színezéssel, alkotással telnek napjaink. Péntekenként rendszerint filmdélutánt szervezünk, ezzel egy kis lazulást viszünk be a gyerekek életében a hétvége közeledtével. A kisdiákok egyéni, csoportos fejlesztése szempontjából sokat segít számunkra az iskola igazgatójának, illetve a délelőttös tanítók támogató hozzáállása.

A Hosszabbított Program tehát tovább zakatol Medgyesen. Lelkesedésünk és odaadásunk nem változott és bízunk benne, hogy valóban hathatós támogatást tudunk nyújtani a lehetőség kihasználóinak. Az egyetlen gyakorlati változás, hogy minden eddiginél biztosabb lábakon áll programunk, mely megszünteti a folytonos veszélyét a megszűnésnek. A délutáni étkeztetés, felügyelet és foglalkozások tehát adottak, mi továbbra is számítunk mindazokra, akik élni szeretnének ezek előnyeivel.