Skip to Content
Április: Szelek, Nappal, Szent György hava                   2018.Április.24, kedd, György napja.  Holnap Márk napja lesz.
Beszámolók, Bemutatkozás, Események, Hírek

Művelődéstörténeti est helyi és egyetemes kitekintéssel

2018. március közepén került sor a Medgyesi Magyar Kultúrest újabb megszervezésére a Református Egyház Gyülekezeti termében. A kultúrest, mint olyan, nem idegen a medgyesi emberektől. Az utóbbi évtizedekben olyan közösségépítő műfaj volt, ami nemcsak befogadásra talált, de időtállónak is bizonyult. Az est megszervezésével célunk volt, hogy helyi érdekességek mellett az egyetemes értékrend világába is betekintést nyerjen a közönség.

Magyar Kultúra Napja

2015. január 30-án 1800 órától, kerül sor Medgyesen, a Magyar Kultúra Napja megszervezésére. Az esemény helyszíne a medgyesi Református Imaterem.
Meghívott előadóink:

Medgyesi Magyar Kultúrest

     2013 január 24-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából a medgyesi történelmi egyházak és a Szeben megyei EMKE  közös rendezvényt szerveztek a Református Gyülekezet Imatermében,ahol  több mint 100 résztvevő volt jelen.

     A találkozás célja a művelődés ügyének a népszerűsítése volt, melynek három kiemelkedő ágazatából a rendezvényre egy-egy meghívott  érkezett.

Bocskai szoboravatás Medgyesen

   A medgyesi református templomban 2011 június 19-én részesei voltunk annak a rendkivüli istentiszteletnek, amelyet Székely Zoltán tiszteletes úr, a Genfi reformátorok Emlékműve, felszentelésének 94.évfordulója tiszteletére szervezett, s amely Bocskai István erdélyi fejedelem bronzbaöntött mellszobrának, és egész alakos festményének leleplezésével teljesedett ki.
    Meghívott vendégeink társaságában mindig emelkedettebb a lélek, talán jobban érezzük, hogy „ Itt van Isten köztünk”, „ Zúgó harang, ének és orgonahang” buzgóbb hálaadásra késztet. 

Medgyesen élő Szórványreformátusok Gyülekezeti napja II.

2011 június 19-én, Vasárnap

1o.oo- Ünnepi istentisztelet a medgyesi templomban,
                    Igét hirdet-Kató Béla ref.lelkész, az EREK püspökhelyettese
                    Szolgál-a Medgyesi Református Kórus,
                                 a medgyesi IKE helyi csoportja.
11.oo-Köszöntés a házigazda gyülekezet részéről,
                     Székely Zoltán ref. lelkész.
11.1o-Előadás: ” Bocskai István,a Reformáció vezéregyénisége”,
                     Szolgál-drd.Ősz Előd lelkész, az EREK levéltárosa.

A medgyesi református templom története évszámokban

1803 - ekkoriban 15  család alkotja Medgyesen a református kisegyházat, ahova a Küküllőalmás-ii lelkész szolgál be.

1802 - 1885 - a medgyesi reformátusok templomos alkalmak színhelyéül kezdetben a lutheránus temető  fásszíne, később a Báder utcai, utána a Jég utcai imaház szolgál.

1869 - Medgyes régi várfalának egyik részét lebontják  és a megmaradt bástyára, a városi tanács engedélyével,  kalákával felépítik a kistemplomot.

1885 - megalakul az önálló medgyesi gyülekezet Medgyesi Körlelkészség néven, melynek leányegyházai  Pócstelke, Balázstelke, Darlac.

1956-os megemlékezés a medgyesi kopjafa tövében

        Kevesen tudják, hogy Medgyesen a református templom  udvarán-rögtön a 89-es Fordulat utáni hetekben - kopjafát emeltek az 56-os események emlékére. A diszes kopjafa ég felé mutató két, megdőlt  karja, mintha egy elhallgatott kor, számos áldozat fohásza lenne. De vajon miről vall ez a kor és miről vallanak imái?

Tartalom átvétel