Back to top

Vasárnap az erdélyi magyarok összefogtak és győztek

Ilyen összefogásra hosszú idők óta nem volt példa.

December 11-én megmutattuk, hogy Erdélyben a magyarok erős közössége él, amelynek erős képviselete lesz a parlamentben. Megnöveltük súlyunkat: mostantól új csapat, több magyar parlamenti képviselő és szenátor dolgozik majd azon, hogy az országot jobbá tegyük, hogy az élhető Erdélyt építsük.

Az RMDSZ ereje az erdélyi magyarok ereje. Nélkülük ma nem beszélhetnénk győzelemről.

Köszönjük

  • azoknak, akik vasárnap bizalmat szavaztak nekünk
  • történelmi magyar egyházaink vezetőinek és képviselőinek, hogy kiálltak mellettünk
  • helyi és megyei szervezeteinknek a hosszas, kitartó munkát 
  • az önkénteseknek, akik szívvel-lélekkel végigdolgozták ezt a kampányt
  • szavazóbiztosainknak a zökkenőmentes voksolás lehetőségét
  • támogatóinknak, akik hittek bennünk, és célba juttatták üzenetünket
  • mindazoknak TEHÁT, akik hittek és hisznek abban, hogy Erdélyben van jövő!

Olyan Erdélyt akarunk, ahol jó élni, ahol biztonságban tudjuk családjaink, ahol nincsenek veszélyben jogaink és javaink, ahová a jobb megélhetésért külföldre települtek is visszatérhetnek és megtalálhatják számításaikat. Nekünk fontos gyermekeink jövője, és feladatunk az oktatásban olyan változtatást elérni, ami versenyképessé teszi a felnövekvő nemzedékeket. Fontos az infrastruktúrafejlesztés, a munkahelyteremtés és mindazoknak a jövője, akik önhibájukon kívül a szegénység határán élnek.

Olyan munka vár tehát ránk, amely nem szólhat egyébről, csak a közjóról, a közérdekről és a magyar érdek képviseletéről. Ez az eredmény siker és lehetőség. Az erdélyi magyarok sikere és lehetősége. Ismét bebizonyosodott: ha összefogunk, akkor eredményesek tudunk lenni.

Csak EGYÜTT sikerülhetett.
De EGYÜTT sikerült!

RMDSZ Szeben Megyei Szervezete: