Back to top

XV. Vándorcsizma Néptáncfesztivál

A magyar népi kultúra, zene és tánc, hagyományos kézműves termékek, illetve a honfoglalás kori életmód kapott főszerepet május 20-án a XV. Vándorcsizma Néptáncfesztiválon, amelynek idén is a Grewln Park adott otthont. A rendezvényen gulyás főző versenyen is összemérték tudásukat a 11 csapatban induló résztvevők, amelyet szakmai zsűri bírált el, több mint 1500 adag ételt osztottak ki a szervezők. Este a Republic együttes adott fergeteges koncertet, majd táncházba várták a néptánc szerelmeseit.

Idén is kitett magáért a Medgyesi MADISZ, amelynek önkéntesei Balázs Botond főszervező vezetésével előkészítették és lebonyolították a XV. Vándorcsizma Néptáncfesztivált. A szervezésben aktív szerepet vállalt a Gyöngyvirág Néptáncsoport és a Szeben megyei EMKE is.

A hagyományokhoz híven idén is a Millennium-Háztól indult a népviseltbe öltözött csoportok felvonulása a polgármesteri hivatalig. A gyönyörű szép népviseleteket a következő csoportok mutatták be a felvonulás alkalmából: a soproni Pendelyes, a székelyszenterzsébeti Cickom, az erdőszentgyörgyi Százfonat, a szovátai Sóvirág, a sóváradi Szúszékdöngetők, a balavásári Vásár,  a marosludasi Hajdina, a kézdiszentkereszti Tisztás, valamint Medgyesről a Purtata és a Gyöngyvirág Néptánccsoportot tagjai, több mint kétszázan, zenei kísérettel. A Corneliu Coposu téren a felvonulókat Gheorghe Roman, medgyesi polgármester és Orosz Csaba önkormáyzati képviselők köszöntötték.

A Greweln Parkban Gáspáry István Zsolt konferanszié köszöntötte a fesztivál vendégeit, többek között Bihacsy László gulyásmestert Hódmezővásárhelyről és a versenyre benevezett 11 főzőcsapatot, a gyulai íjászokat és a Marosszéki Hagyományőrző Huszár Egyesület tagjait.

A Vándorcsizma Néptáncfesztivál 15 éves, első alkalommal 2002-ben lett megszervezve Veres Kálmán kezdeményezésére. A kezdeti rendezvény az idők folyamán számos kísérő programmal bővült ki, színesedett: a gulyásfőző versennyel gasztronómiai hagyományainkat éltetik, tavalytól a honfoglaló őseink életmódját is megjelenítik jurta felállítással, honfoglalás kori ételkóstolással, harci bemutatóval, a kirakodó vásárral pedig kézműves népi hagyományainkat kívánják felvonultatni a szervezők. Idéntől lehetőséget nyújtottak a fesztiválra látogató családok számára, hogy gyermekeik is hasznosan töltsék idejüket a különböző foglalkoztató sátrak árnyékában. A hagyomány akkor él, ha megélhető élményt nyújt – a rendezvényünk által ezt kívánták biztosítani a szervezők.

Az est sztármeghívottja a REPUBLIC együttes volt, akik jól ismert nótáikkal fergeteges bulit csaptak! A koncert 20 órától kezdődött, 22 órától pedig Táncházba vártak mindenkit, akik bírták még szusszal, ahol Sinkó István és bandája húzta a talpalávalót.

Mindenkiben ott rejlik egy kis művész, vallja Dánél Sándor agyagos, aki a kicsinyeket várta, hogy kipróbálják milyen a korongozás, ahol saját elképzelés szerinti ajándéktárgyakat készíthettek. Ugyancsak játékosan tanulhatták meg a nemezelés és a bútorfestés művészetét Bencze Ilona székelyudvarhelyi oktatótól, aki megismertette a gyermekekkel a magyar népi motívumok rejtett üzenetét. A felállított jurták környékén honfoglaló őseinkkel találkozhattak, akik harci bemutatóval és íjászattal szórakoztatták az érdeklődőket.

A kirakodó vásárban hagyományőrző termékeket szerezhettek be a helyszínre látogatók, kézműves szappanok, többféle méz, házi sajtok, szalmafonással készült termékek, mézes kalácsok, levendulából készült dísztárgyak, szörpök és lekvárok, agyag edények vártak a vásárolni vágyókra, illetve különböző könyvek színes kínálata gyermek és felnőtt olvasók részére.

A szervezők köszönetünket fejezik ki a rendezvény támogatóinak/partnereinek: a medgyesi polgármesteri hivatalnak, a Szeben Megyei Tanácsnak, az RMDSZ-nek és a Communitas Alapítványnak, a ROMGAZ RT-nek, a Tranzgaz RT. szakszervezetének, a Konsta Splendid üzletláncnak,  a Mediturnak, az ELDI pékségnek, az OTP Bank Románia RT-nek, valamint a Contrast nyomdának. Külön köszönetet érdemelnek az önkéntesek, akik önzetlen munkájukkal hozzájárultak a néptáncfesztivál színvonalas megrendezéséhez!

Medgyesi MADISZ: