Véndiáktalálkozót tartott az 1976-ban végzett évfolyam

2026. június 20-án ismét örömteli zsivaj és meghitt beszélgetések töltötték meg a medgyesi Báthory István Általános Iskola folyosóit. Alig egy héttel korábban még a nyolcadikosok ballagási éneke búcsúzott az iskola falaitól, most pedig újra élet költözött a tantermekbe és az iskolapadok közé: ötven év után találkoztak újra az 1976-ban végzett egykori diákok.

Különleges pillanat volt ez, hiszen egy fél évszázad választotta el egymástól a nemrég útnak indult fiatalokat és azokat, akik ugyaninnen indultak el életük hosszú útjára ötven évvel ezelőtt. A két nemzedék között eltelt idő szinte láthatatlan híddá formálódott ezen a napon, olyan híddá, amely összeköti a múltat a jelennel, az egykori diákokat a mai tanulókkal, és emlékeztet arra, hogy az iskola mindig több egyszerű épületnél: közösség, otthon és kiindulópont.

Joggal nevezhetjük ezt a Báthory közösségének találkozójává, hiszen a mai Báthory István Általános Iskola a medgyesi magyar oktatás évszázados örökségét hordozza. A város magyar nyelvű oktatásának kezdeteit 1722-re vezetik vissza. Az intézményt alapítását követően több mint két évszázadon át a ferences rend működtette áldozatos munkával, mígnem a második világháborút követően az államosítás következtében megszűnt egyházi iskolaként működni. A magyar oktatás azonban tovább élt, majd 1990. január 20-án az 1-es számú Általános Iskola magyar tagozata önálló intézménnyé vált, végül 1998-ban felvette Báthory István nevét.

A történelem viszontagságai, az intézmény többszöri átalakulása és újrakezdése ellenére a medgyesi magyar közösség szívében mindig ugyanaz maradt: az alma mater, amelyhez generációk kötődnek. Az az iskola, amelyből elindultak, és amely hosszú évtizedek múltán is hazavárja egykori diákjait.

Ötven év távlatából a viszontlátás egyszerre volt megható, örömteli és felemelő. Fél évszázad egy emberöltőnyi idő, amely alatt életek, sorsok, családok és életutak bontakoztak ki. Az egykori osztálytársak becsületes tanulással alapozták meg jövőjüket, szakmát vagy diplomát szereztek, családot alapítottak, dolgoztak, helytálltak, sokszor szülővárosuktól távol építették fel életüket. Munkával, kitartással és szorgalommal írták meg saját történetüket.

Az idő természetesen mindenkin nyomot hagyott. Az ősz hajszálak, a ráncok és az eltelt évtizedek mind arról meséltek, hogy hosszú út vezetett idáig. Ám amikor felcsendült egy régi történet, amikor előkerült egy-egy diákcsíny emléke vagy egy kedves tanári mondat, az arcokon újra felragyogtak a régi, csibészes mosolyok, a szemekben pedig ugyanaz a huncut fény csillant meg, amely ötven évvel ezelőtt is ott volt. Mintha az idő egy pillanatra megállt volna, és újra a gondtalan iskolás évek elevenedtek volna meg. Az emlékek, a nevetések, a régi történetek és a közösen átélt élmények ismét összekovácsolták az egykori osztályt, bizonyítva, hogy vannak kötelékek, amelyeket még az évtizedek sem tudnak elszakítani.

A találkozó megható pillanatai közé tartozott a csendes megemlékezés azokról az osztálytársakról, akik már nem lehettek jelen ezen az ünnepen. Emlékük szeretettel és hálával él tovább egykori barátaik szívében. Emlékük legyen áldott.

Hálával és tisztelettel emlékeztek azokra a tanítókra és tanárokra is, akik tudásukkal, emberségükkel és szeretetükkel elindították őket az élet hosszú és sokszor tekervényes útján: Turcza Emma, Elekes Emődné, Szikszay Jolán, Diller Anna, Sárkány Judit, Kocsis Árpád, Farkas Károly, Farkas Magda, Konc Ilona, Maksay György és mindazok, akik meghatározó részesei voltak gyermekéveiknek. Az ő tanításaik, valamint a szülők gondos nevelése teremtette meg azt az erkölcsi alapot, amelyre ez a nemzedék egész életét felépíthette. Ma már legtöbbjük gyermekekkel és unokákkal büszkélkedhet, és joggal mondhatjuk: egykori tanítóik bizonyára büszkén tekintenének erre az évfolyamra.

A nap során minden résztvevő lehetőséget kapott arra, hogy megossza életútját társaival. Szó esett örömökről és megpróbáltatásokról, sikerekről, veszteségekről, családról, hivatásról és beteljesült vagy még őrzött álmokról. Az eltelt ötven év alatt ugyan különböző irányokba sodorta őket az élet, történeteik mégis újra közös egésszé álltak össze ezen a találkozón. Minden elhangzott történet egy-egy mozaikdarab volt abból a közös múltból, amely összeköti őket. A beszélgetésekből ismét megerősödött az érzés, hogy bár az utak különváltak, az egykori osztályközösséghez való tartozás érzése megmaradt. Ezért is volt különösen értékes minden kézfogás, minden ölelés, minden közösen felidézett emlék. A résztvevők hálával mondtak köszönetet a találkozó megszervezéséért, egymás jelenlétéért, és már most reménnyel tekintenek a következő viszontlátás elé.

Ez a találkozó túlmutatott egy évfolyam ünnepén. Szimbolikus üzenetet hordozott a medgyesi magyar közösség számára is. Alig néhány nappal korábban egy újabb nyolcadikos évfolyam búcsúzott ugyanettől az iskolától, most pedig azok tértek vissza, akik ötven évvel ezelőtt indultak el ugyaninnen. Ez az ötven esztendős ív láthatatlan, mégis rendkívül erős kapocsként köti össze a múltat a jelennel, a felnövekvő nemzedékeket azokkal, akik már végigjárták életük nagy részét.

A mélyszórványban élő medgyesi magyarság számára a Báthory István Általános Iskola sokkal több egy oktatási intézménynél. A közösség megmaradásának egyik legfontosabb pillére, amely arra kötelez bennünket, szülőket, pedagógusokat, lelkészeket, közéleti szereplőket és minden jó szándékú embert, hogy összefogjunk, felelősséget vállaljunk és közösen dolgozzunk a medgyesi magyar jövőért.

Mert amíg vannak gyermekek, akik innen indulnak el, és vannak véndiákok, akik hosszú évtizedek múltán is örömmel térnek vissza ide, addig él a közösség, él az iskola szellemisége, és él a remény is, hogy a következő nemzedékek számára is lesz hová hazatérni.